2P nem érte el a gépet, ott tartották. Remélem nem valamelyik palesztin büntetés-végrehajtási intézményben senyved, nem bírná a kis fokhagyma feneke. Azóta csak egyszer gondoltam rá, amikor legutóbb Bejrútban elhaladtam egy sisázó előtt.
Ez az új terepem. Egy jól beágyazott maronita fél-arab család aranyifjú elsőszülöttjének vagyok a „kísérője”. Mellém ült a Budapestre tartó gépen.
Sosem voltam egy kultúrleszbi, de épp a felsoroltak, a három vallás és kultúra tárgyiasult emlékeinek és hangulatának spéci ötvöződése miatt mindenkinek előírnék egy jeruzsálemi látogatást. De csakis kajával, piával, Maszadával, Holt-tengerrel és Tel-avivi bulival kombinálva. És lehet-e inni végre valamit, mert a nagy körömcipős vonaglós járásba begörcsölt a fittnesstől tökéletesre gyúrt vádlim, porzani kezdett a vesém. Májam pedig nagyon érezte már jó öreg Jameson barátom hiányát, akivel a nagyon kevés magányos éjszakáimat szoktam tölteni.
- Két dolgot szeretnének az arabok: palesztin államot és izraeli személyazonosságit - világít rá az együttélés nehézségeire és az ambivalens ambíciókra önkéntes helyi kipás kísérőnk – immár a zsidónegyedben járunk. Több száz, de lehet, hogy ezer kisebb méretű zsinagóga van a városban, remélem nem mutatja meg mindegyiket.
A Szulejmán által épített fallal körülvett óváros felé sétálva, alkalmi kísérőm karjába dermesztő félelemmel csimpaszkodva realizálom, hogy Kelet-Jeruzsálemben, a zöldhatár túloldalán, a kettéosztott város még ENSZ békemissziósok által is elhagyott legsúlyosabb arab negyedében lakom. Ahol mindenki kebab, tea, rosszabb esetben fegyver és kokó árusításból él.
Én annyit vettem le belőle, hogy ezen a városon állandóan ment a marakodás. Már Dávid és Salamon idején is, pár ezer évvel ezelőtt, amikor a zsidók egy része másik fővárost is épített magának. Szerintem ennek a városnak van a leghosszabb és legbonyolultabb története, nem szívesen feleltem volna ebből az érettségin – de hát nem is feleltem, mert akkoriban egy 40 éves fotós pasival jártam a Fidzsi-szigeteket, a papírt később szereztem tanár nagybátyámtól, akit picit megzsaroltam, hogy kiadom a gyerekkori puncimaszirozgató akcióját, ha nem tol át a vizsgán.
Ildi barátnőm Facebook bejegyzését olvasva határoztam el, hogy Karácsony napján inkább gépre szállok. Szarok az itthoni feszkóra és kényszer-áldott-ádventi-ünnepeket-hangulatra, megnézem hol is született a Jézuska.
Nem, nem vagyok I’szráel sarja - volt azért pár kisebb és nagyobb vonalú és -farkú zsidó faszim -, de teljesen képben vagyok. Ráadásul bérmálkoztam, erkölcsét hagyott katolikus lennék, az arab srácokat pedig a műegyetem és orvosi kolesz partyjainak wc-szexeiről tök jól ismerem: vagyis alapos indokkal zarándokolok el a 3 világvallás szentélyébe, Jeruzsálembe.
A Fatah trotilporát szállító géppel érkezik hősünk I'szráelbe, alkalmi partnere 2P lesz. Mohamed harcosai, a Kipás pupákok és néhány Modern-kori kereszteslovag kalauzol minket a legszebb és legérdekesebb közel-keleti városban. Belecsöppenünk a helyi Győzike esküvőjébe, megpróbálunk alkoholt találni a Szent városban, elzarándokolunk a Holt-tengerhez és megfejtjük az örök megosztottság és szorongás földjének titkait. A végén pedig ki Bejrútban, ki a Moszad fogdájában végzi.
