a Zokosutazoó

- Két dolgot szeretnének az arabok: palesztin államot és izraeli személyazonosságit - világít rá az együttélés nehézségeire és az ambivalens ambíciókra önkéntes helyi kipás kísérőnk – immár a zsidónegyedben járunk. Több száz, de lehet, hogy ezer kisebb méretű zsinagóga van a városban, remélem nem mutatja meg mindegyiket.

- Két dolgot szeretnének az arabok: palesztin államot és izraeli személyazonosságit - világít rá az együttélés nehézségeire és az ambivalens ambíciókra önkéntes helyi kipás kísérőnk – immár a zsidónegyedben járunk. Több száz, de lehet, hogy ezer kisebb méretű zsinagóga van a városban, remélem nem mutatja meg mindegyiket.

Egyszer csak érzem, hogy beremeg a bugyim: egyre erősödő katonás üvöltést hallunk, most érkeztünk a Siratófalhoz vezető átengedési ponthoz. Szűk sikátorban hátizsákra állva ordibáló, háromszáz, egymást fanatizáló fiatal zsidó lány és fiú kántál, hihetetlen erő és összetartás érződik.
- Ez itt a helyi „bevonulókkérték”? – faggatom kísérőnket.
- Nem, Holokauszt emléknap van, ilyenkor mi bevonulást és fegyverkiállítást szervezünk a Fal előtt, na meg esküvőt – mutat a katonák gyűrűjében Győzikét megszégyenítő ízléstelen fehér öltönyben feszítő sábeszes vőlegényre és arájára.
 A Siratófal neve egyébként onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják a bibliai templom lerombolását; a Nyugati Fal elnevezés pedig arra utal, hogy egykor a Heródes által újjáépített második templom udvarát határolta. Mellesleg a Siratófal egyben a muzulmánoknak is szent Templom-hegy része. Itt helyben azért olyan érzésem van, mintha néhány arc nem lenne teljesen normális, úgy headbang-elnek a szent kövek előtt. Úgyhogy nem is csodálkozom, amikor arról sztorizik az egyre jobb képű idegenvezető, hogy az igazi ortodoxok egy csoportja kidobta és összezúzta a tv készülékét, amikor bejött a Való Világ.

Persze megérik pénzüket a modern kori kereszteslovagok is. Ők az izraeli turisták arche típusából egy jó nagy adag: a közép-nyugati, fehér, gazdag amerikaiak, akik már érzik, hogy életük vége felé járnak, így gyorsan megpróbálják valami keresztény zarándokúttal bebiztosítani a túlvilági boldogságukat. Enni, inni, nagyjából háromszor annyiért kaptak, mint egy átlag halandó. Ráadásul az a rossz érzésük is megvan, hogy a Jézushoz kötődő látnivalók, a szűksikátoros Via Dolorosa, a nem szépen eklektikus Szent Szív templom, a satnya Gecemáni-kert, a kopár és koszos Olajfák-hegye nélkülözik a képzelt monumentalitást.
Az idősödő amcsi cowboyokban azért azt szeretem, hogy van némi szarkazmusuk, az egyik rám izguló papa mesélte a következő viccet:
Mr. Smith a feleségével és az anyósával nyaral Jeruzsálemben. Egyik nap az anyósa hirtelen belázasodik, majd meghal. Egy temetkezési vállalkozó felajánlja, hogy helyben eltemetik az elhunytat.
- Nem, köszönöm, inkább hazaszállíttatjuk - hárítja el az ajánlatot Mr. Smith
- De miért? Nagyon szép ceremóniát tudunk szervezni - próbálkozik a temetkezési vállalkozó.
- Nézze, uram! Kétezer éve eltemettek itt egy fiatalembert, aki három nap múlva feltámadt. Nem akarok kockáztatni...