a Zokosutazoó

A következő 20 perces rémálmot senkinek nem kívánom. Egy pillanatig nem tudtuk élvezni a Krisztus szobor körüli kűrt, a Maracana madártávlati látványát, vagy a strandok fölött elhúzott csíkunkat.
-Annyira be vagyok szarva, mint amikor pár hete kielőztem a 8-as úton a hivatali Skodámmal, és a szembe jövő sávban megláttam a hasonló manővert végző Császár Elődöt - próbál humorizálni Polgi, de Ügyvéd úr addigra már falfehér arccal hány a zacskóba.

GyP hevenyészet privát városnéző túrát rendez nekünk egy láthatólag régóta ismert megbízható sofőrrel. A Dél-Amerikában szakmányban gyártott Volkswagen minibuszból nézzük a Copacabanát – igazából kiszállni is alig van kedvünk, tévedés ne essék, a július tél Rióban, 22 fok és felhős időben ilyen partizó seggeket nem, maximum unatkozó caipirinha árusokat találunk.

Elsuhanunk a nem létező régi belváros, soha nem volt középkori házak és építészeti emlékek mellett, rá sem bagózunk a csak jövő időben tervezett régészeti, vagy művészeti múzeumokra. Nem nehéz belátni, hogy Rio elsősorban fekvése, panorámája, természeti változatossága miatt tartozik a világ 10 leginkább turista-mágnes városa közé.
Márpedig erről az oldaláról leginkább a Krisztus-szobornak helyet adó Corcovadó, vagy a Cukorsüveg-hegy tetejéről ismerszik meg. És hát nem lenne GyP egy multi-kulti yuppie, de mi sem ralph-lauren-polós-volvós-srácok, ha nem privát helikopter túrával csodálnánk meg mindezt.

Először még el is hisszük, hogy a helipadon csak azért nincs sor, mert a többi turistát elriasztja a fejenkénti 400 dolláros ár, meg hát biztos ideszólt előre GyP. Aztán kezd gyanússá válni, hogy a díj szigorúan kp-ban történő lecsengetése után jelzi a magányos pénztáros, hogy rossz idő, vagy a helikopter meghibásodása esetén nem jár vissza a pénz, esetleg új időpontot kérhetünk, de az előre egy hétre mind betelt. Várunk még egy jó félórát, semmi jele a pilótáknak, pedig a propelleres bent áll.
Ekkorra Ügyvéd úr annyira felhergeli magát, hogy a lezárt zóna korlátján átmászva, ordibálva-reklamálva indul el megkeresni a személyzetet. Egy menedzser-féle az utolsó pillanatban tudja útját állni, hogy be ne rontson a stáb-pihenőben, viszont égre-földre megesküszik, hogy 10 percen belül érkeznek a pilóta urak, amint befejezik a fontos repüléstaktikai, útvonaltervezési és időjárás-elemzési feladataikat – a mi személyes biztonságunkra és legnagyobb élvezetünkre különös tekintettel. No fene!

-Öt perc - sziszegi oda GyP, és hivatkozik egy olyan személyre, akinek a neve mindent visz, így hát a szervező feldúltan elrohan kirángatni a pilótákat. Kettő is van belőlük, és brazil emberhez képest meglepően zárkózottnak és csendesnek tűnnek, nem is értjük miért kerülik, hogy közelebb lépjenek hozzánk, és miért viselnek kabátot a 25 fokban. Majd beszállunk a gépbe, és a kerozinon is áthatol egy másik vegyület ismerős illata: a pilótáknak etil-alkohol szaga van, olyan, de olyan szinten vannak bekúrva és bűzlenek, hogy az embertelen.
Hirtelen minden megvilágosodik, ezek a 7-1-es német, majd tegnapi 3-0-s holland vereséget nem tudták feldolgozni, azóta haza sem kerültek, kabátban, remegő kézzel és szájjal ültek most így a helikopter-joystickhoz, és ezért nem vállaltak eddig egyetlen turista-reptetést sem!

A következő 20 perces rémálmot senkinek nem kívánom. Egy pillanatig nem tudtuk élvezni a Krisztus szobor körüli kűrt, a Maracana madártávlati látványát, vagy a strandok fölött elhúzott csíkunkat.
-Annyira be vagyok szarva, mint amikor pár hete kielőztem a 8-as úton a hivatali Skodámmal, és a szembe jövő sávban megláttam a hasonló manővert végző Császár Elődöt - próbál humorizálni Polgi, de Ügyvéd úr addigra már falfehér arccal hány a zacskóba.