Végre együtt a csapat, ki három óra, ki három perc alvás után készül a visszaútra. A másnapos-részeg vezetésben az a jó, hogy valahogy kiemel az idő és tér lehangoló sivárságából. Suhanunk a halálúton, visz minket haza a pici lelkiismeret furdalás, 48 óra a városlátogatásnak álcázott legigénytelenebb férfiúi röfögésből, megmagyarázhatatlan. De ‘ácsi, mi ez a furcsa kézzel irt figyelmeztető cetli 30 km-re a határtól az egyik táblára ragasztva-málladozva: „3 óra várakozás”.
Ha lejárt a belgrádi látogatásra szánt 48 óra (ebből 47 óra szigorú ivászat), akkor a legfőbb ideje hazaindulni. Na de hol hagytuk a narrátort, aggódnak némi malirral a többiek az ehetetlen szállodai reggeli mellett? Utoljára egy nightclubban látták, amint a táncoslányok és vendégek legnagyobb megrökönyödésére rúdra pattant, és azt hitte bőrtalpú mokaszinja majd megtartja a fejen lefele forgásnál, mint ahogy azt valami harmadosztályú szoftpornóban látta pirneralmától.
Íme a tapasztalati tények: az éjszakában egy kicsit is okésabb étteremben, pubban, bárban, diszkóban megjelenő 18-45 év között nők esetén: 10-ből 7-nek szilikon cicije van. 10-ből kilenc minimum olyan 13 centis etalon tűsarkú cipőkreálmányban jár, hogy egyből megérted, vajon az internetes szexpartner oldalak árlistáján miért van külön tétel a cipő és lábfétisre. És 10-ből 8-nak 110 centinél hosszabb, szépen kisportolt lába van.
Kezdjük az ennivalókkal. Érdekes módon falatozó, menza, étterem számtalan hívogat. Az étlap, a kínálat, maguk a kompozíciók, ízek viszont még a 10 évvel ezelőtti Budapestet idézik: ez bizony elég nagy sértés. És hát csoró egyetemistaként, félállású biciklifutárként, wichmannban alkoholizáló megnemértett iróként és gumi nélkül szexelő mezitláb koszostalpú szőröshonaljú bölcséslányként lehet verni a nyálunkat a westbalkánban, vagy valamelyik romkocsmában, hogy milyen trendi a bobanmarkovics, a csevapcsicsa meg a sopszka.
Belgrádhoz közeledve ne várjuk, hogy a táj hirtelen mályva mediterránba fordulása, az előbukkanó mondatakasztó panoráma, vagy amolyan dél-szláv világváros semmihez nem hasonlítható feelingje ejt majd rabul minket. Ez valójában a vad balkán egyik elő-szekér-városa. Mi sem mutatja jobban, hogy a piros lámpánál szélvédőmosó roma tinédzserek ugyan széjjelrebbennek, amikor sofőr-Tom-unk vadul kalimpálni kezd az ablaktörlővel, de közben két évvel fiatalabb testvéreik a pillanatnyi hangzavart és bonyodalmat kihasználva már felpattintották az Opel hátsó csomagtartóját, és épp Bob menő négykeréken guruló samsonite fényes fémszerű bőröndjét próbálják belőle kiemelni.
Kézenfekvő. Sima ügy. Már a Googlemaps és Michelin útvonaltervező is megmonnya’: egyenes az út délnek, a Kunság és Bánság után bevesszük Nándorfehérvárt, idióta-biztos navigálás, majdnem végig autópálya, 4 óra maximum. Hát talán ha a bank privátjet-jével utaztunk volna, de az sajnos foglalt volt, a nyugdíjba készülő vezér tartott rajta ?melyik playmate-celeb franciázik jobban? versenyt. Marad a Silveredge csomaggal felszerelt vállalati Opel – ne kérdezd mit jelent az extra, mert a verda 87 lóerős max, szerintem nincs is 5. sebessége, és mintha a kesztyűtartó is csak virtuális díszítés lenne benne, mert nem nyitható.
Mottóul egy testvér-szomszédi kapcsolat-sztereotípia: A röszkei szerb-magyar határon fekete Mercedes terepjáró gördül a vámosokhoz, benne erős, szimpatikus, intelligens, hiányos hajkoronájú emberek.
- Hová mennek?
- Szegedre leszámolni……..izé,akarom mondani, Budapestre, várost nézni, kikapcsolódni.
Suhanunk a röszkei szerb-magyar határon, irány a dél-kelet európai BULICAPITAL! Utunkat szilikonvarázsló rendőrnők, lopós romagyerekek, büdös csevapcsicsa, lebombázott házak és balkáni izléstelenség fogja keresztezni. Mégis paradés sztorik, szláv hangulat, toklász a seggben és amolyan trendycool bankár/ tanácsadó/ kardioógus - ralphlauren polós volvós életérzés vár minket.
