Végre együtt a csapat, ki három óra, ki három perc alvás után készül a visszaútra. A másnapos-részeg vezetésben az a jó, hogy valahogy kiemel az idő és tér lehangoló sivárságából. Suhanunk a halálúton, visz minket haza a pici lelkiismeret furdalás, 48 óra a városlátogatásnak álcázott legigénytelenebb férfiúi röfögésből, megmagyarázhatatlan. De ‘ácsi, mi ez a furcsa kézzel irt figyelmeztető cetli 30 km-re a határtól az egyik táblára ragasztva-málladozva: „3 óra várakozás”.
Végre együtt a csapat, ki három óra, ki három perc alvás után készül a visszaútra. A másnapos-részeg vezetésben az a jó, hogy valahogy kiemel az idő és tér lehangoló sivárságából. Suhanunk a halálúton, visz minket haza a pici lelkiismeret furdalás, 48 óra a városlátogatásnak álcázott legigénytelenebb férfiúi röfögésből, megmagyarázhatatlan. De ‘ácsi, mi ez a furcsa kézzel irt figyelmeztető cetli 30 km-re a határtól az egyik táblára ragasztva-málladozva: „3 óra várakozás”.
- Nem, lehetetlen, ez egy rossz vicc, a hülye is látja, hogy viseletes a felirat, itt maradt régről – okoskodik Bob.
- Letépem az összes farkát annak a beteg állatnak, aki ezzel poénkodik és nem szedi le időben – fenyegetőzik Tom, és nyomatékosítandó szavait annyira elgázosítja rothadó csevapcsicsával a kocsit, hogy kénytelenek vagyunk egészségügyi megállót tartani.
Nincs internetkapcsolat a menő iPhone-unkhoz, és a trendycool bankár/ tanácsadó/ kardioógus ralphlaurenpolós volvós arcok többi menő csodafegyvere, a többszázezres vadiúj Nokia és Blackberry sem tudja felhívni a különleges tudakozót. Toljuk tehát tovább a verdának, perceken belül Röszkén vagyunk. És igen, nyitva mind a hat határsáv, maximum 20 autó előttünk, nem lehet baj. Ekkor megnyugodva kiszállunk, elgémberedett tagjainkat kinyújtóztatva elsétálunk a sor elejére, menetközben sunyin-lazán bepöckölünk egy félig elszívott Pall Mall-t a bolgár minibusz ablakán, hadd legyen riadalom, de hamar arcunkra fagy a mosoly: ez csak a szerb sorompó, a magyar, vagyis az EU-s átengedő állomás mindegy másfél kilométerre van, a kocsisor pedig odáig összefüggően torlódott fel.
Az ezt követő három és fél órás etalon sorbanállást nem kívánom elemezni, mert félek, hogy ismét elfog az a mély, az öngyilkosság és tömeggyilkosság között hezitáló pusztító depresszió, amit nincs az a csernusdrcmolnáremma, aki kigyógyítana. Viszont minden liberál-szociológusnak, európai migrációs tendenciákat tanulmányozó szakértőnek és az EU további bővítés akut hívének kötelezővé tenném ezt az élményt. Egymás kocsijába szarkaként bebújó és elvesző romalurkók, benzinspórolásból autót toló, majd összeverekedő bulgárok, imaszőnyegeket tömegével a kocsik közé terítő hátsó-törökök - több százezer évnyi büntetést kéne itt arcra kiosztani, de ’izibe. És hát persze mi, mint határ-komp-ország is büszkék lehetünk magunkra, az intézményrendszer is szépen vizsgázik: sehol egy kurva vízárus, étkezőhely, vagy legalább egy WC.
Nincs mit tenni, korunk mágikus-egzisztencialista hőse, a trendycool bankár/ tanácsadó/ kardioógus ralphlaurenpolós volvós is csak ember és bizony szarnia kell: irány a kukoricás!
Aztán valahogy átvergődünk a határon, és esteledik, mire szerető családunk/feleségünk/szeretőnk/kutyánk körében jó nagyokat hallgatva és retteneteseket fingilingizve morcosan elfogyasztjuk a vacsorát.
A másnap reggel Bobnak viszont majdnem az állásába kerül. Korán kelt, hogy beérve a befektetési bankházba levezesse a heti morning call-t, de valami furcsa meleg érzés kerítette hatalmába az ágyban: egy vértócsa kellős közepén feküdt.
-”Mi a tököm, csak nem menstruálok a sok szilikoncici látványától………. vagy úristen….tegnap a diszkó WC-jében, amikor seggrészegen picit elpilledtem…. Lehet, hogy valaki feldugott nekem egy vadgesztenyetűskés análgömböcskét…….?” – latolgatta a szerencsétlen baleset okait.
De hamar kijózanodott oldalt-sűrű hajú barátunk, és a vérveszteséget minimalizálandó taxiba vágta magát a legközelebbi kórházig.
A műtőasztalon hason fekve, kiszolgáltatva vérzett és izzadt, seggében fémes eszközökkel öreg sebész turkált, körülötte gyakornokok vidám hada.
- Megvan - csattant fel a diadalmas sebész kiáltás - Mr. trendycool bankár/ tanácsadó/ kardioógus ralphlaurenpolós volvós srác: TOKLÁSZ ment a fenekébe!
- Ez volt hát a kukoricásban szarás ára - kevés hasonló megkönnyebbülés jutott eddig osztályrészül Bob-nak (talán ahhoz hasonlítható érzése volt, mint amikor a zambiai kupiban felkapcsolta a villanyt és megtalálta a farkán a kotont),
- Doktor úr, doktor úr, akarja tudni hogy került oda – lelkendezett felszabadultan Bob - és ha nem lett volna akasztásra is alkalmas nylon kötéllel lekötözve meztelen seggel, talán nyakába is ugrott volna az egyik helyesebb orvostanhallgató csajszinak – de a főorvosi vizit és sleppje sűrű kuncogások között már el is hagyta a szobát.
Ő pedig hatalmas tamponnal a fenekében, a morning callról lekésve, a főnöki lebaszásra készülve, a bankszékház felé bandukolva az álmos nyári Andrássy úton végre nyugodtan átgondolta életét és helyre tette magában a prioritásokat:
- Ma csak rozéfröccsöt iszom. Legközelebb pedig Szent Pétervárra megyek a zOkosutazóval!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.