a Zokosutazoó

A hely közvetlen környezetében még durvább a helyzet, kizárólag járó motorú Hummerek, Tuaregek. A sofőr benn vigyázz míg a tulaj mulat – hogy a járó motor egyfajta benzinzabáló státuszszimbólum, vagy csak elővigyázatosság, hogy bármikor pillanatok alatt menekülni lehessen – nem tudom. Előttünk épp 20 centis magassarkú bombázó escort-lányokat terelgetnek be a kidobók, jó nőből nem lehet itt hiány. Mi viszont azonnal fennakadunk a facecontrolon. Pedig, és most jön a slusszpoén, vasárnap délután 6 óra van...

Állítólag Csernus doktor mondta neki, hogy a KISZ-be való felvételijének elutasítása, illetve az első jogászbulik egyikébe való belépés-megtagadás (minősíthetetlenül részeg volt) óta dolgozik benne a kisebbségi-kompenzáció, ezért akar bejutni mindig a legmenőbb helyekre. Ügyvéd Úr nem kegyelmez, minden városban keresi a helyi elit mulatót. Oroszországra pedig különösen rákészült. És minket is délután 6 óta arra hangol decis vodkák és literes sörök mellett, hogy a legjobb ruhánkat, legsznobabb óránkat és legdesignosabb szemüvegünket öltsük magunkra ma, amikoris felfedezzük a helyi 100-as elit szórakozóhelyeit. Az 5 csillagos szálloda recepcióján és a concierge-nél alapos kérdezősködésbe kezdünk, néhány rutinos keresztkérdés és megbizonyosodunk, hogy ez csak a GRID lehet.
Nem véletlen a lokáció, a város legtradicionálisabb szállodájával szemben várja vendégeit a mulató. Ha vetsz egy pillantást a fotóra, jól látszik a törvényenkívüliség: a megállni tilos tábla zónájában csak BMW Jeepek parkolnak, mellettük a legális zónában rendőr zsiguli.

A hely közvetlen környezetében még durvább a helyzet, kizárólag járó motorú Hummerek, Tuaregek. A sofőr benn vigyázz míg a tulaj mulat – hogy a járó motor egyfajta benzinzabáló státuszszimbólum, vagy csak elővigyázatosság, hogy bármikor pillanatok alatt menekülni lehessen – nem tudom. Előttünk épp 20 centis magassarkú bombázó escort-lányokat terelgetnek be a kidobók, jó nőből nem lehet itt hiány. Mi viszont azonnal fennakadunk a facecontrolon. Pedig, és most jön a slusszpoén, vasárnap délután 6 óra van. Az volt a tervünk, hogy off-peak szezonban simán beengednek majd, illúzióink nem voltak, hogy a péntek-szombat estét nem odabent éljük majd át. A szomorú az, hogy simán leckét ad nekünk a biztonsági főnök: tökéletes angolsággal magyarázza, hogy azonnal látja rajtunk, hogy jól szituált turisták vagy külföldi üzletemberek vagyunk – ezek szerint bejött a proli-vakítás, hogy Igazgató-helyettes úr az ingére kívülről vette fel a Rolex óráját - de véssük eszünkbe a jó öreg Puskin szavait: itt majd minden az Anyagin múlik.
Értsük már meg, hogy ez nem nekünk való hely. Egyszerűen nem fogjuk magunkat jól érezni. Mert nem ismerünk senkit. Nem tudjuk mit szabad és mit nem. Nem tudjuk kinek a nője és kinek csak a kurvája táncol az asztalon, vagy riszálja magát a bárnál. Kinek a szülinapját ünneplik az egyes asztaloknál, és azt végképp nem tudjuk merre van a vészkijárat, ha komolyabb baj akad. Ezért nagy tisztelettel arra kér minket, hogy a bárpultnál foglaljunk helyet de maximum tíz percre, a ház vendégei vagyunk egy kissörre, csodáljuk meg a legújabb belső design kialakítást, amire nagyon büszkék (tucat minimalizmus dagályos újbarokk orosz giccsekkel keveredve), majd felszólítás nélkül távozzunk.
Korrekt, de lássuk be, egy trendy-cool-bankár-tanácsadó-kardioógus-ralphlaurenpolós-volvós srác számára elfogadhatatlan az ajánlat:
- Nem ezért vertük szét a pofátokat a sydney-i vízilabdadöntőben basszátok meg – rázza az öklét Polgármester úr, lőtávolon kívüli biztonságból.

Megalázottabbnak éreztük magunkat, mint CsonkaDingDongBandi, akit a minap a reggeli tévéműsorban buzizott finoman az egyik feltörekvő Showder-komikus.
- Ki kell köszörülnünk a csorbát, le kell tennünk a névjegyünket, itt kell hagyni egy kis spermát – mantrázzuk sértődötten a közhelyeket miközben dühből nőzni indulunk. Eddig nem sok szerencsénk volt, napközben az utcán inkább csak koszlott bábuskákat és hájas csípőjű, palacsinta arcú diáklányokat láttunk – nyilván a jó csajok a bulihegyeket heverik ki még ilyenkor.
- Tudtátok hogy innen ered a Nőnap intézménye? – csempészne be némi társalgást a Nyevszkij proszpekt-i monoton menetelésünkbe Dottore - a legenda szerint az egyetlen nap, amikor az orosz macsók kedvesek a nőikhez.
- Pont leszarom, csak hozzám legyen ma valaki kedves – egy dologra jár már az agyunk a hatodik kör vodka rendelése közben a Piaggo, vagy melyik átlag clubban (legalább négyet végigjártunk). És lőn.

Hogy az alkohol, vagy az arcunkra kiülő minden-mindegy görcstelenség, esetleg a nagytömegű és címletű bankjegyek látványa ütötte át végre ismerkedési korlátaink falát – utólag már nehéz megítélni.
A menőbb szórakozóhelyekre lemerészkedő hölgyek nem a gyengébb eresztésből valók errefelé. És bizony nem narancslevet, alkoholmentes koktélt és bubimentes cicás vizet szopogatnak – megtanulták ők apáiktól a virtust, számolatlanul küldik a feleseket. Rájuk is fér, mert valahogy az az érzésünk, hogy különben visszahúzódóak, és a nyelvtudásuk hiánya komolyan korlátozza kapcsolatteremtési képességüket.
Így indult az este Jekatyerinával és röplabdás barátnőjével is (képen). Aztán 3 üveg vodka, áttáncolt éjszaka és úriemberként házhoz hazafuvarozás után másnap már a lányok voltak privát idegenvezetőink.

És a velük való utazás során jöttünk rá, hogy a legeslegjobb közlekedési eszköz a feketén dolgozó szakadt 1500-as Lada-Taxi. Bárkit leinthetsz az utcán, aki ilyen járművel rendelkezik. Féláron megalkudsz vele. És a kocsijában minden hónapban megújuló, kiváló minőségű százoldalas ingyenes hirdetési újság van: a szentpétervári „szalonokban” (értsd: régi bérházak felújított és összenyitott lakásait privát kupiként üzemeltető zug-hálózat) dolgozó hölgyek nagyon is plasztikus bájaival, elérhetőségeivel, áraival. Tipikus putyini tilt-tűr-támogat módszer, zseniális.