a Zokosutazoó

Régi vágyam a Karib-tenger legelső civilizációjának, az egyetlen kulturálisan is érdekes amerikai szigetnek, eme Castro-kultuszba oltott elfeledett amerikai maffiaparadicsomnak, a koktél, szivar hazájának, Hemingway megihletőjének a meglátogatása.Legutóbb csernusdoktornak fedtem fel, de most világgá kiáltom: én nem (csak) a ki tud több kreol puncit levarrni versenyben szeretnék minél jobb eredményt elérni.

Egy átlagos üzleti útnak indult. Polgármester úr a város java, a munkahelyek védelme, a külföldi tőkebefektetések zsírozása érdekében feláldozta magát, és elfogadta a nagy, montreali székhelyű szerszámgépgyár-multi meghívását egy álláspont egyeztető (értsd: korrupciógyanús) villámlátogatásra. Az önkormányzat sajtósa a nemzeti termelőipar felvirágoztatásaként tálalta a hírt. 
Persze mi is elkísértük, hogy is hagynánk egyedül egy grandiózus jövőbeni állami vállalatfelvásárlás szövevényes jogi és pénzügyi átvilágítási feladatainak kapujában? Becsületünkre legyen mondva a cégeink és nem az önkori pénzén repültünk, öltönyt húztunk, és a szeretőket is otthon hagytuk.
De valahogy az üzleti programok fényt kaptak. A cég vezérigazgatót cserélt miközben mi az óceánt szeltük át. Az eladó lelkesedése oda, szándék befagyasztva. A számok és megtérülési ráta már ránézésre sem stimmel. A kanadai fél időt kér. Hogy fogunk így eltölteni négy teljes napot?

Kényszeredett tili-toli vendéglátásuk már az első perctől nekünk ciki – nem véletlen láttam én a kormány hivatalos tagjait és sleppjét mostanában Laoszba, Vietnámba, Thaiföldre, Tádzsikisztánba vagy éppen Abu-Dhabiba röpködni.  Meeting helyett magunkba ülünk Montreál egyetlen éjszakai bárjában. Nem álszentségből nem írom le, hogy kupleráj, hiszen ezek amerikaiabbak az amerikaiabbaknál is, még a lapdance-t sem ismerik.
- Óóó, hol vagy te Kálvin-téri Marylin’ – sajnálkozik Dottore.
Ő már kinn csatlakozott a zOKOS utazooókhoz. Rendszeresen kirepül ide maszekolni: hajbeültetést vállal szép pénzekért a tengerentúlon. Jó neki, mobilak az eszközei, műtő és asszisztens sem kell hozzá. A páciensek fele nő, így legalább nincs rászorulva a friderikusz / árpaattila / bajorimi vendégkörre, akik mind azt hiszi, hogy celeblétük miatt dukál a 40%-os diszkont. Ha meg nem vállalja, egyből megfenyegetik, hogy ráküldik a kopaszodó sarkakatát.

Rajtunk kívül egy jó arc van a helyen, Rusty. Nevéről nehéz eldönteni, hogy a Russel becézett formája, vagy berozsdállt transzvesztita kinézete miatt kapta, de mindegy is. Vicceskedve búcsúzkodik, pedig csak hajnali kettőt mutat az óra a plüss-szalonban.
– Tudják miért nem indul kubai evezősválogatott az olimpián?
-Mert aki kicsit is elboldogul a csónakokkal, már Floridában van.  Na, pakolnom kell urak, reggel indul a gépem Havannába – meséli lelkesen. 

Abban a pillanatban a homlokomra csapok. Joshi Barath nem tudna ilyen jelet küldeni nekem. Régi vágyam a Karib-tenger legelső civilizációjának, az egyetlen kulturálisan is érdekes amerikai szigetnek, eme Castro-kultuszba oltott elfeledett amerikai maffiaparadicsomnak, a koktél, szivar hazájának, Hemingway megihletőjének a meglátogatása.Legutóbb csernusdoktornak fedtem fel, de most világgá kiáltom: én nem (csak) a ki tud több kreol puncit levarrni versenyben szeretnék minél jobb eredményt elérni. Egyszerűen csak rendkívül megviselt, hogy két korábbi főnököm is Kuba kapcsán gyötört. Az egyik perverzitása az volt, hogy miközben vadul túlóráztunk, ő azt mesélte, hogy a háromezer forintos LOT járattal miként vitt farmert és AMO szappant a karib csajoknak és hogyan hajtotta be az árát. A másik pedig bónusz helyett felajánlotta, hogy bárhova elrepülhetek üzleti útnak álcázva, és szinte sugallta Kubát. Majd miután befoglaltam a havannai repjegyet és ezért az amerikai székhelyű multicégem belső ellenőrzése Cocom-listára vett azonnal engem is - megkaptam tőle a felmondólevelet.

-Hát csakazértis menjünk, van még három teljes napunk, a választók/feleségek/szeretők sosem fogják megtudni, hogy nem Montreálban teleltünk – kiabálom torkom szakadtából. Valahogy nincs ellenvetés.