a Zokosutazoó

Amilyen szellemes a magyar nyelv az angol bucket-list = bakancslista kifejezés átültetésében, annyire közhelyes honfitársaink elképzelése az utazási top listák, az egyszer-az-életben-csakazértis-megcsinálom úticélok és élmények felsorolásában. Beleértve saját magamat is. Épp ezért hangzatos ellen-listával, egy utazási antitézissel készültem: 7 dolog, amit a saját tapasztalatom alapján semmiképp nem ajánlok, nem is csinálnék (újra).

Miért nem hallunk sodró lendületű, őszinte kubai útibeszámolókat? A havannai élményekkel az a legnagyobb baj, hogy nem lehet őket megosztani. Mit mondasz a feleségednek az üzleti útról? Mit hazudsz a kollégáidnak remegő kezedről és koktélmániádról? Milyen ajándékot hozol onnan a kölyköknek? Hogy magyarázod meg a szeretődnek, hogy már őt sem, csakis a kávébarna kerek seggeket kívánod?

Havannában is virrad már, zárnak a bárok. Carlosék neonszinű lepukkant Ladájában száguldozunk, a hátsó ülésen három forróbugyis gyönyörűség, formásak, okosak, egyetemisták, még angolul is beszélnek, és már azelőtt megkopasztottak minket, hogy bármi is történt volna. A casa particolar felé kanyarodva körkörös zseblámpa mozdulatsor vet véget a furikázásnak. Két közeg és egy titkosrendőr kapott el minket, irgalmatlan pörlekedés és dulakodás kezdődik.

Ekkorra már teljesen elbódultunk, kijött az ego mindenkiből, sebezhetetlennek éreztük magunkat és kettéváltunk. Dottore és Polgármester úr fogott egy privát sofőrt Barbie-rózsaszín oldtimer kabrió Cadillac-kel, és eltűntek a tenger ostromolta, szovjet tervezők remekbeszabott épületeivel szétcseszett Ocean Drive-on a Tropicana mulató irányába. Olcsó, rövid fuvar lehetett, mert mint látni fogjuk tök részegen a 200 kilométerre lévő Varaderon kötöttek ki.

A kubai főváros Janus arcát mutatja tiszteletünkre. Stílusos koloniális szállóban fogyasztjuk a bőséges reggelit, de internet nincs. 5 csillag, ám a szobát átjáró doh- és májkrém-szag etalon szex-ölő. Szomszédságunkban a washingtonit másoló Capitoliumot már részben felújították, mellette azért egy vagonokból és mozdonyokból álló vasúti roncstemető jelzi a mérhetetlen igénytelenséget. A spanyol barokk és századforduló amerikai villái egymás szomszédságában büszkélkednek-máladoznak. Az ötvenes évek detroitjának ékkövei, oldtimer chevik és dodge-ok mindenütt.

Régi vágyam a Karib-tenger legelső civilizációjának, az egyetlen kulturálisan is érdekes amerikai szigetnek, eme Castro-kultuszba oltott elfeledett amerikai maffiaparadicsomnak, a koktél, szivar hazájának, Hemingway megihletőjének a meglátogatása.Legutóbb csernusdoktornak fedtem fel, de most világgá kiáltom: én nem (csak) a ki tud több kreol puncit levarrni versenyben szeretnék minél jobb eredményt elérni.

Végre együtt a csapat, ki három óra, ki három perc alvás után készül a visszaútra. A másnapos-részeg vezetésben az a jó, hogy valahogy kiemel az idő és tér lehangoló sivárságából. Suhanunk a halálúton, visz minket haza a pici lelkiismeret furdalás, 48 óra a városlátogatásnak álcázott legigénytelenebb férfiúi röfögésből, megmagyarázhatatlan. De ‘ácsi, mi ez a furcsa kézzel irt figyelmeztető cetli 30 km-re a határtól az egyik táblára ragasztva-málladozva: „3 óra várakozás”.

Ha lejárt a belgrádi látogatásra szánt 48 óra (ebből 47 óra szigorú ivászat), akkor a legfőbb ideje hazaindulni. Na de hol hagytuk a narrátort, aggódnak némi malirral a többiek az ehetetlen szállodai reggeli mellett? Utoljára egy nightclubban látták, amint a táncoslányok és vendégek legnagyobb megrökönyödésére rúdra pattant, és azt hitte bőrtalpú mokaszinja majd megtartja a fejen lefele forgásnál, mint ahogy azt valami harmadosztályú szoftpornóban látta pirneralmától.

Íme a tapasztalati tények: az éjszakában egy kicsit is okésabb étteremben, pubban, bárban, diszkóban megjelenő 18-45 év között nők esetén: 10-ből 7-nek szilikon cicije van. 10-ből kilenc minimum olyan 13 centis etalon tűsarkú cipőkreálmányban jár, hogy egyből megérted, vajon az internetes szexpartner oldalak árlistáján miért van külön tétel a cipő és lábfétisre. És 10-ből 8-nak 110 centinél hosszabb, szépen kisportolt lába van.

Kezdjük az ennivalókkal. Érdekes módon falatozó, menza, étterem számtalan hívogat. Az étlap, a kínálat, maguk a kompozíciók, ízek viszont még a 10 évvel ezelőtti Budapestet idézik: ez bizony elég nagy sértés. És hát csoró egyetemistaként, félállású biciklifutárként, wichmannban alkoholizáló megnemértett iróként és gumi nélkül szexelő mezitláb koszostalpú szőröshonaljú bölcséslányként lehet verni a nyálunkat a westbalkánban, vagy valamelyik romkocsmában, hogy milyen trendi a bobanmarkovics, a csevapcsicsa meg a sopszka.

Belgrádhoz közeledve ne várjuk, hogy a táj hirtelen mályva mediterránba fordulása, az előbukkanó mondatakasztó panoráma, vagy amolyan dél-szláv világváros semmihez nem hasonlítható feelingje ejt majd rabul minket. Ez valójában a vad balkán egyik elő-szekér-városa. Mi sem mutatja jobban, hogy a piros lámpánál szélvédőmosó roma tinédzserek ugyan széjjelrebbennek, amikor sofőr-Tom-unk vadul kalimpálni kezd az ablaktörlővel, de közben két évvel fiatalabb testvéreik a pillanatnyi hangzavart és bonyodalmat kihasználva már felpattintották az Opel hátsó csomagtartóját, és épp Bob menő négykeréken guruló samsonite fényes fémszerű bőröndjét próbálják belőle kiemelni.

Kézenfekvő. Sima ügy. Már a Googlemaps és Michelin útvonaltervező is megmonnya’: egyenes az út délnek, a Kunság és Bánság után bevesszük Nándorfehérvárt, idióta-biztos navigálás, majdnem végig autópálya, 4 óra maximum. Hát talán ha a bank privátjet-jével utaztunk volna, de az sajnos foglalt volt, a nyugdíjba készülő vezér tartott rajta ?melyik playmate-celeb franciázik jobban? versenyt. Marad a Silveredge csomaggal felszerelt vállalati Opel – ne kérdezd mit jelent az extra, mert a verda 87 lóerős max, szerintem nincs is 5. sebessége, és mintha a kesztyűtartó is csak virtuális díszítés lenne benne, mert nem nyitható.