a Zokosutazoó

A gépen nincs kimérve ital – csak üveggel, jó jel, megfelelő ráhangolódás. Minusz 5 fok, szemerkélő jégeső fogad minket.
- Aztán jól öltözzetek fel, nehogy úgy járjatok mint Napóleon csapatai, csomagoljatok a bőröndbe nyáron is prémkucsmát, kesztyűt – visszhangoznak fülemben történelemörült nagynénikém szavai.
- És vigyetek magatokkal veterán-kitüntetéseket is, hadd legyen meg a respekt - kontrázik Károly bácsi, a szenilitás vegytiszta jeleit mutató szomszéd. 

 

Mottóul viccezzünk egyet:
- Mit mond az orosz a halálos ágyán?
– Szent Péter Vár!

Na hát ezért megyünk! A Zokosutazoó, egy igazi, mindenre elszánt trendy-cool-bankár-tanácsadó-kardioógus-ralphlaurenpolós-volvós srác nem dughatja a fejét a homokba. A munkahelyi stressz, a családi perpatvarok okozta idegkimerültség, a balatoni strandokon sétálva még vágyakozva fel-feltörő libidó, de már nem húszéveseké-a-világ-erekció, a midlife-krizis statisztikák, na meg a legutóbb a Medicoverban aranyáron elvégzett laborvizsgálatok eredményei (májenzim a tűréshatár ötszörösén) mind-mind arra figyelmeztetnek: lehet, hogy az utolsó utunkra indulunk. Márpedig a legszebb, leggazdagabb, legcoolabb orosz várost még ebben az életünkben látnunk kell!

A volt Petrográd, Leningrád, ma Szentpétervár az orosz kultúra, életvitel, üzleti élet és társadalmi viszonyok szempontjából átlagon felüli élményeket tartogat. A legtöbb turista itt fordul meg, és hát bizony igaz a mondás: egyél tehénszart, egymillió légy nem tévedhet: Szentpétervár is a must!

- Zokos, vazze, úgy nézel ki, mint egy nyolcvanas évekbeli frizura – harsan a gurgulázó-nevetős köszöntés a ferihegyi reptér büféjében. Még szerencse, hogy az ember a barátaival, és nem az ellenségeivel indul az OKOS hétvégére.  Négyen állnak a pultnál, reggel 6.20-kor mindegyikük kezében sör és unikum. A Polgármester Úr, Dottore és az Ügyvéd Úr - ők az útitársaim, a negyedik ember/állat egy pilóta - remélem nem a mi gépünket vezeti majd. A csapat láthatóan nagyon egyben, kellemes maláta bódultság mellett nem akármilyen orosz nyelvleckéket vesznek.
- Ismételjétek utánam a legszükségesebb túlélő kifejezéseket - tanít a Polgármester Úr, aki kora alapján talán a leginkább érintett lehetett a kötelező orosz nyelvoktatásban.
- Kérek egy pohár vizet. Vizet, nem vodkát.
De inkább tanuljunk valami hasznosabbat, mondjuk……
- Kérem ne fogja rám a fegyvert!
- Hol látnak el itt lőtt sebet?
- Csak 1000 dollárt lehet egyszerre levenni a bankkártyámról.
És csak osztják, osztják az észt.

Közvetlen járat repít minket a célhoz, hamarabb odaérünk, mintha Belgrádba vagy Zágrábba mennénk autóval. Az Aeroflot gépen csak a magyart igencsak törve beszélő stewardess bejelentése kelt némi megrökönyödést:
- Tisztelt Hölgyek és Uraink! Szíves elnézést kérni a kis késésért, de a pilótának valami nem tetszeni a motor hangjában, ezért keresnünk kellett…..egy másik pilótát... Kellemes utazást kívánunk! 

A gépen nincs kimérve ital – csak üveggel, jó jel, megfelelő ráhangolódás. Szentpéterváron minusz 5 fok, szemerkélő jégeső fogad minket.
- Aztán jól öltözzetek fel, nehogy úgy járjatok mint Napóleon csapatai, csomagoljatok a bőröndbe nyáron is prémkucsmát, kesztyűt – visszhangoznak fülemben történelemörült nagynénikém szavai.
- És vigyetek magatokkal veterán-kitüntetéseket is, hadd legyen meg a respekt - kontrázik Károly bácsi, a szenilitás vegytiszta jeleit mutató szomszéd. 

Respekt helyett egy kurva nagy hátbavágás vár minket - puskatussal. Ügyvéd úr kapta egy nagyon decens tányérsapkát viselő határőr-katonától, amikor kiszálláskor a repülőgép lépcsőjétől túlságosan eltávolodva próbálta első fényképét elkészíteni.
- Isten hozott Szentpéterváron. Vettél volna magadnak egy háromszázezresnagylátőszögőleicátte sznobjogászköcsög – röhögünk nyomorán teli szájjal.

Kíváncsian várjuk az esedékes átveréseket, lehúzásokat, csalódásokat. Taxira vadászunk épp a reptéren. 2500 rubelért akarnak vinni, fél seggel már benn is ülünk, amikor meglátjuk a világító óriásplakátot: luxus hajóút Helsinkibe 2000 rubelért.
- Akkor itt valami nem stimmel Szása – szegezzük a sofőrnek, aki különösen nem izgatja magát, ja, ha így, akkor akár 600-ért is bevisz – ez az udvarias orosz üzleti mentalitás, a nem udvariasat nem szeretnénk megismerni. 

Egyenes az út a városba, 2x3 sávos úton döngetünk, meglepően modern a helyi autópark, szakadt Ladák helyett átlag Renault-k, Ford-ok, és néhány Hummer halad előttünk-mögöttünk. Néha meg kell kerülni körforgalommal egy-egy emlékművet. - Olyan ismerősek…..jéé….itt a brandenburgi kapu, lehet, hogy ez az eredeti…. elhozták volna hadizsákmányként? – elmélkedik a Polgármester úr.
Lassan rákanyarodunk szállodánk („ahol úgy tudom délután 5-ig van reggeli”) utcájára, a Nyevszkij proszpektre. Gyors check-in, welcome drink. A fél liter sör és másfél deci vodka mellett végre eljött az idő, hogy képbe helyezzük magunkat – honnan eredezteti magát ez a város, hová is jöttünk?